2018.11.05. hétfő
Nyomtatás

Kitaibel Pál középiskolai biológiai és környezetvédelmi tanulmányi verseny [Pest megye]

9-10. évfolyam
Biológia és környezetvédelem

A verseny célja

Negyven évvel ezelőtt a Győr-Moson-Sopron megyei kezdeményezők körültekintő bölcsességgel döntöttek, amikor a biológiai tárgyú tehetségkutató tanulmányi versenyt Kitaibel Pál nevével hirdették meg. A mostoha körülmények között dolgozó polihisztor természetkutató a Kárpát-medence természeti értékeit, sokirányú kultúráját tárta fel, sikeresen igyekezett annak megismertetését, megbecsülését európai rangra emelni. Kiemelkedő érdeme, hogy a tanulók és tanárok közös tevékenységét – az önálló megfigyelés igényével – széleskörű kapcsolatokra, folyamatos olvasásra, tájékozódásra építi, a szomszédos országok magyar anyanyelvű középiskolásainak bekapcsolásával.

A verseny kezdete:
2019. 01. 10.
helyszíne:
a tanuló iskolája
Nevezés:
Lezárva
módja:
online a Tehetséghálón
A(z) 1. forduló időpontja:
2019. 01. 10.
helyszíne:
a tanuló iskolája
A(z) 2. forduló időpontja:
2019. 02. 21.
helyszíne:
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Kollégium, Gödöllő
A(z) 3. forduló időpontja:
2019. 04.26-28.
helyszíne:
Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági-és Élelmiszertudományi Kara, Mosonmagyaróvár
Eredmények közzététele:
2019.02.28.  16:30
helye:
Tehetségháló
A verseny meghirdetője:
Agrárminisztérium, az, Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzata, valamint a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara – Mosonmagyaróvár, a Balassi Intézet, a TermészetBúvár folyóirat szervezésében, valamint az Élet és Tudomány Szerkesztősége
szakmai felelőse:
Hoczek László, dr. Pinke Gyula
elérhetősége:
+3699506470, hoczek.laszlo@rothszki.hu, pinke.gyula@sze.hu
koordinátora:
Szikszai Imréné
elérhetősége:
+36-1-374-2252, szikszai.imrene@oh.gov.hu

A tanulók 4 kategóriában versenyeznek:

I. kategória:
Azok a hazai és határon túli magyar tanítási nyelvű gimnáziumok 9 és 10. évfolyamáról azok a tanulók, akik az adott tanévben nem tanulnak biológia tantárgyat, valamint a normál gimnáziumi nyelvi előkészítős és 9. osztályos tanulók

II. kategória:
Azok a hazai és határon túli magyar tanítási nyelvű gimnáziumok, ahol már nyelvi előkészítőben és 9. osztályban tanulnak biológiát, és minden 10. osztályos gimnáziumi tanuló.

III. kategória:
Azok a szakgimnáziumi 9-10. osztályosok, akiknél az iskola profijának megfelelően van biológia.

IV. kategória:
Azok a szakközép és szakgimnáziumi 9 és 10. osztályosok, akik nem tanulnak biológiát

A verseny témája, ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom

Az iskolai, a megyei (fővárosi, külföldi) selejtezők és a szóbeli döntő kérdéseit, a TermészetBúvár valamint az Élet és Tudomány lapoknak, a tanév során megjelenő biológiai, egészségügyi, környezet-, és természetvédelmi tárgyú közleményeiből kell összeállítani. Mindkét lap folyamatosan megjelöli a versenyen számításba jövő cikkeket, amelyek listája a verseny honlapján is olvasható. Valamennyi forduló kérdései között szerepelhetnek a verseny névadójának - Kitaibel Pál - tevékenységére; a szóbeli döntőben pedig a természeti folyamatokra, értékekre, a természetvédelemre (kiemelten hazánk védett területei és fajok) vonatkozó kérdések, egyszerű ökológiai, és biológiai vizsgálatok.

A mosonmagyaróvári országos döntőbe jutó tanulók a kidolgozott megoldásokról, megfigyeléseikről - maximális 5 perces időtartamú - kiselőadásban számolnak be. Az előadás értékelési szempontjai: témaválasztás, tartalom - egyéni munka, teljesség, szerkesztő és kifejezőkészség, szemléltetés. A szemléltetés megvalósítható természetes minta, prezentáció (Microsoft Office.ppt, *.pptx, prezi /az utóbbi esetben csak a lejátszó szoftvert a tanuló biztosítja/ formájában. A döntőben minden tanulónak meg kell oldania fajismereti - diaképes feladatot (38 faj), valamint egy tesztkérdésekből álló feladatlapot a versenyre kijelölt ismeretanyag meghatározott részéből. A fajismereti feladatok megoldását segítő teljes lista a Szervezőbizottság, illetve a TermészetBúvár honlapján található. A helyezések végső sorrendje a szóbeli döntőben 6-6 gimnáziumi és 5-5 szakközépiskolai tanuló között dől el. A versenybizottság e tanévben is meghirdeti a kiselőadást bemutató poszterek versenyét, jutalmazva a legjobbakat, ez azonban független a verseny pontozásától. A versenyfeladatok és a versenykiírás a verseny honlapján http://www.kitaibelverseny.hu

A kiselőadásokra való felkészüléshez a szaktanárokon kívül a környezet-, és a természetvédelem munkatársai, valamint különböző intézmények (pl. múzeumok, állat- és növénykertek, kutatóintézetek) szakemberei is adhatnak segítséget. Jól hasznosíthatók a meghirdető lapok korábbi írásai, a környezet-, és természetvédelem alapfogalmait és országos állapotát bemutató szakkönyvek.

Nevezési díj: az iskolai és a megyei/fővárosi fordulón nincs

Nevezés módja és határideje: A tanulókat a Tehetségháló weblapon kell a versenybe benevezni 2018. december 12-ig.

A verseny ütemezése, fordulói

Első forduló (iskolai):

Időpontja: 2019. január 10. (csütörtök) 14:00-16:00

Az iskolai selejtezőt az Iskola által igényelt központi feladatsor alapján kell lebonyolítani. Az iskolai fordulóig a jelentkezőknek vázlatot kell bemutatniuk a szaktanáruknak, az alábbi két feladatkör egyikében tervezett vizsgálódásukról:

- Lakóhelyem, iskolám vagy annak közelében lévő terület természetvédelmi értékeinek bemutatása
- Lakóhelyem, iskolám, vagy annak közelében lévő terület környezetvédelmi gondjai, megoldási lehetőségei.

Az iskolai fordulóról a megyei fordulóra az érintett megyei versenyfelelősnek kell beküldeni azt a névsort, amely a tanulók nevét, kategóriáját és a felkészítő tanáraik nevét tartalmazza 2019. január 18-ig. A megyei fordulóra iskolánként, kategóriánként legfeljebb 7 tanuló nevezhető. A felterjesztés az iskola szaktanára és/vagy szakmai munkaközösségének döntése alapján történik.

Második, megyei forduló:

Időpontja 2019. február 21. 14-16 óra.

Helyszíne: Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Kollégium (2100 Gödöllő, Takács Menyhért út 2.)

A versenyfelelősök a megyei fordulóba benevezett kategória/tanuló létszámot megküldik a verseny kiírójának e-mail info@kitaibelverseny.hu címére 2019. január 25-ig.

A megyei  fordulót, központilag készített és eljuttatott feladatsor alapján kell lebonyolítani, a megyei/fővárosi POK, vagy az általa megbízott szervező által kijelölt helyszínen, az OKTV szabályai szerint. A megyei/fővárosi versenyfelelősök e-mailen kapják meg 2019. február 7-ig a megyei forduló feladatlapját és a javítókulcsot a kiírótól.

Az országos döntőre a megyei forduló eredményei alapján a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ versenyfelelősei terjesztik fel a továbbjutókat 2019. március 8-ig (iskola neve, postai és e-mail címe, tanuló és felkészítő tanár neve, e-mail címe) a kiíró központi e-mail címére info@kitaibelverseny.hu. Számuk megyénként és évfolyamonként az I. és II. kategóriában kettő, a III. és IV. kategóriában évfolyamonként egy fő. Az iskolatípusok és évfolyamok keretei nem cserélhetők.

Harmadik forduló (országos):

Az országos forduló időpontja 2019. április 26-28.

Helyszíne: Mosonmagyaróvár, Széchenyi István Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara.

Az országos versenyfelelős 2019. április 5-ig küldi ki e-mailon az országos fordulóhoz a versenyzőknek és tanáraiknak a regisztrációhoz szükséges értesítést, melynek visszaküldési határideje 2019. május 12. A sikeres regisztrációt követően a szervezők elektronikus visszajelzést küldenek és egyben megküldik a mosonmagyaróvári országos döntő részletes programját.

Szervezők
Hoczek László, hoczek.laszlo@rothszki.hu 
dr. Pinke Gyula, pinke.gyula@sze.hu
Telefon: +36-99-506-470
Levélcím: Roth Gyula Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, 9401 Sopron, Pf.: 26.

Kapcsolattartó:
Szikszai Imréné Pedagógiai referens
Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ
Telefon: +36-1-374-2252
E-mail: szikszai.imrene@oh.gov.hu

Kapcsolódó anyagok

Adatkezelési tájékoztató - Kitaibel Pál középiskolai biológiai és környezetvédelmi tanulmányi verseny (522KB)

OH nevezési lap és hozzájáruló nyilatkozat (649KB)