2012.03.27. kedd
Nyomtatás

„Mennyit nyerünk, ha nem szemetelünk?!” - verseny szakiskolásoknak

A Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola versenyt hirdet a budapesti szakiskolai képzésben részt vevő diákok számára.

Céljuk elektronikus forrásanyagok értelmezésével, gyakorlati, érdekes feladatok megoldásával, saját vélemények kialakításával és kifejtésével felhívni a versenyzők figyelmét környezetük megóvásának fontosságára.

A verseny témakörei:
Kedvezőtlen hatások és kivédésük lehetőségei
Hulladékhasznosítás
Spóroljunk az energiával!
Hagyományos és megújuló energiaforrások

Bármely intézmény legfeljebb két csapatot nevezhet. A csapatok három érdeklődő tanulóból állnak.

A versenyen való részvételhez a szervező iskola honlapján előzetes regisztrációra van szükség. Az  oldalon 2012. április 13-ig kell kitölteni a jelentkezési űrlapot! (Legkésőbb március 28-ától, szerdától elérhetővé válik.) A sikeres regisztrációról a kapcsolattartó pedagógus e-mail címére megerősítést küldenek.

A verseny lebonyolítása kétfordulós:
A tavaszi szünet után, négy héten keresztül (április 14. - május 9. között), egy-egy internetes feladatsort kell megoldaniuk a versenyzőnek. A feladatlapok eléréséhez az iskola honlapján a „versenyek” menüpontja használható. A „Belépés/Kilépés” menüponton keresztül történik a kérdések megismerése és a válaszadás rögzítése. Minden héten értékelik a beérkezett versenymunkákat. Május közepére kialakul az első rész eredménye.
Továbbjutó: az öt legjobban szereplő háromtagú csapat.

Döntő:
2012. május 22-én (A Biológiai Sokszínűég és Az Európai Nemzeti Parkok Nemzetközi Világnapja jegyében) a Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola színháztermében
Egy olyan feladatsorra számíthatnak a résztvevők, amely játékosságukra, ötletgazdagságukra, gyakorlati ismereteikre is épít. A zsűri úgy áll fel, hogy minden döntő iskolából egy-egy pedagógus együttműködésére számítanak, a zsűri elnöke az MFFPPTI, mint kiemelt akkreditált tehetségpont szakembere lesz.

Jutalmak: 
A versenyzőket oklevéllel jutalmazzák. A harmadik helyezést elért csapattagok sportszereket, a második helyezettek hátizsákokat kapnak, még a verseny győztese számítástechnikai eszközök boldog tulajdonosaként távozhat a döntőről.

A verseny minden fázisáról az iskola honlapján lehet tájékozódni.

Remélhetőleg az elmúlt tanévben versenyző iskolák idén is jó tapasztalatokat szereznek, és a környezettudatosságot kiemelten kezelő, újabb intézmények csatlakozásával sok diáknak szerez maradandó élményeket.

Technikai jellegű információk:

Bende Attila bendea@verebelyszki.hu

Szakmai jellegű információk:

Szakolczai Ildikó, 340-81-32-es számon illetve a szakolczaii@verebelyszki.hu címen.