2012.01.26. csütörtök
Nyomtatás

Régen volt? Hol is volt? - országos középiskolás vetélkedő

A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?” címmel országos, felmenő rendszerű vetélkedőt hirdet a középfokú intézmények diákjai számára.

Raoul Wallenberg svéd diplomatának, a humánum lovagjának, magyarországi zsidó emberek megmentőjének 2012-ben lesz születésének századik évfordulója. Ez jó lehetőséget teremt mindannyiunk számára, hogy megismerjük sokoldalú tevékenységét, életútja példa a ma élők számára is, mert ösztönzést ad az antiszemitizmussal, rasszizmussal, diszkriminációval szembeni fellépésre.
Az a település, ahol élünk, dolgozunk, tanulunk, intézzük ügyeinket tele múltunk emlékeivel, dicső és feledhető események látható és láthatatlan lenyomatával. Szeretjük lakóhelyünket, mert a mienk, mert közünk van hozzá. Vajon ismerjük-e, tudjuk-e, hogy egy-egy utcanév, ház, szobor, vagy emléktábla, milyen múltbeli események hordozója, miért emelte, nevezte el, készítette az utókor?
Induljunk el és fedezzük fel városunkat, falunkat, mert nekünk ma élő nemzedéknek az is kötelességünk és érdekünk, hogy ismerjük és emlékezzünk (meg) a 67 évvel ezelőtt befejeződött korszak történéseire. A XX. század közepén európai és magyar emberek milliói faji, vallási és politikai alapú üldöztetést szenvedtek. A zsidóságot, a romákat sújtó népirtás és következményei a magyar múlt, az európai történelem és a kultúra veresége. Az európai emlékezetkultúrához hasonlóan Magyarországon is törekednünk kell arra, hogy a holokauszt a magyar történelem, a kollektív emlékezet részévé váljon, az ártatlanul üldözött és megölt magyar állampolgárok emléke fennmaradjon. Emlékeznünk kell azokra is, akik emberek tudtak maradni, az embertelenségben, akiket ismertünk és akik ismeretlenek maradtak, s legfeljebb cselekedetük hozadéka, emberi életek megmentése maradt meg. Az elmúlt évszázadokban sokféle nép, népcsoport, kultúra élt együtt, hatott egymásra a Kárpát-medencében. Ismerkedjünk meg egymás kultúrájával, szokásaival is!

A vetélkedő témakörei:
II. világháború története, Magyarország szerepe, a zsidóüldözések, a Holokauszt, Raoul Wallenberg és más embermentők tevékenysége, a zsidó-magyar kultúra együttélése, Holokauszt és embermentő emlékhelyek Budapesten, illetve a lakóhelyen. Holokauszt túlélők történetei. Raoul Wallenberg a humánum lovagjának időszerűsége napjainkban. A magyar külpolitika az emberi-, kisebbségi jogokért.

A vetélkedő menetrendje:
A vetélkedőre 4 fős középiskolás csapatok jelentkezhetnek, valamint felkészítő tanáruk. A www.wallenbergegyesulet.hu honlapon kell regisztrálni 2012. február 3-ig.

1. forduló
Internetes játék:
A regisztrált csapatok egy jelszó segítségével hozzájuthatnak a kérdésekhez. A feladatokat a csapatoknak 2012. február 6 és 17. között kell megoldani maximum 3 óra alatt.

2. forduló
Elődöntők:
Az elődöntőbe az internetes fordulóból maximum 40 legtöbb pontszámot elérő csapat jut be. Az elődöntő két részből áll:
- 2012. március 9-ig írásbeli feladatot kell készíteni,
- 2012. március 26-30. között egész napos játékra kerül sor Győrött, Székesfehérváron, Budapest, XIII. kerületben, Szegeden, Miskolcon.
Díjazás:
Minden résztvevő oklevelet, valamint tárgyjutalmat, illetve emléklapot kap.
Az öt helyszínről az 1-2. helyezett csapatok továbbjutnak az országos döntőbe (Összesen tíz csapat.)

3. forduló
Országos döntő:
Időpont: 2012. április 19. egész napos program
Helyszín: Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium, Budapest
Díjazás:
1.helyezett csapat /+ felkészítő tanár/:
30 000 Ft könyvvásárlási utalvány + oklevél
2. helyezett csapat /+ felkészítő tanár/:
24 000Ft könyvvásárlási utalvány+ oklevél
3. helyezett csapat /+felkészítő tanár/:
18 000 Ft könyvvásárlási utalvány+oklevél
A többi csapat tárgyjutalomban (kiadvány, könyv) + emléklap részesül.

A felkészüléshez segíytségül az egyes fordulókat megelőző időpontban irodalomjegyzéket közöl az Egyesület honlapján.
Kérdéseket a szervezőkhöz a vetélkedőről az info@wallenbergegyesulet.hu e-mail címre lehet eljuttatni.

A vetélkedő fő támogatója és együttműködő partnere Magyarország Külügyminisztériuma.

Szervezők, partnerek:
Budapest, XIII. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ
Győri Széchenyi István Egyetem
Holokauszt Emlékközpont
Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet
Miskolci Egyetem Szociológiai Intézet
Raoul Wallenberg Alapítvány
Raoul Wallenberg Egyesület
Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium
Somogyi-könyvtár, Szeged
Székesfehérvári Esélyek Háza