2017.09.20. szerda
Nyomtatás

Összefoglaló a 2016-2017. tanévről

A Budapesti POK 1035 budapesti és Pest megyei oktatási intézmény részére hirdeti meg tanulmányi és tehetséggondozó versenyeit. Feladatunknak tekintjük az egyes versenyek hagyományos értékeinek megőrzését és a színvonalas versenyszervező munkát. 

A 2016/2017-es tanévben 24 verseny 48 fordulóját szerveztük meg. A Kodály-emlékév tiszteletére rendeztük meg a „Tiszán innen, Dunán túl..." népdaléneklési minősítő verseny országos döntőjét, amelyen 350 fiatal énekes az ország 16 megyéjét képviselte. Munkánkkal elősegítettük az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny valamennyi tantárgyi fordulójának eredményes megvalósulását.

 

Versenyeinket a résztvevők munkájának összehangolásával, 133 szaktanácsadó bevonásával valósítottuk meg.

Tematikus versenyszervezési műhelysorozatunk (TeVe-műhely) elindításával szakmai segítséget kívánunk nyújtani a pedagógusok felkészítő munkájához. A versenyek az önképzés, a tudásmegosztás segítése mellett módszertani kultúrát fejlesztő szaktárgyi programot is jelentenek pedagógusok számára. A TeVe-műhelyprogramok keretében az általános módszertani kultúra fejlesztése mellettesélyt adunk a hálózatépítési és kapcsolattartási lehetőségre, a jó gyakorlatok továbbadására.

Az összegzést a Budapesti POK versenyszervezési csoportjának munkatársai állították össze.